Versem a Magyar Kultúra magazinban

A Magyar Kultúra magazin Kocsi, bicikli című augusztusi dupla lapszámában jelent meg Ketten egy öreg házban című versem.

Megírása különösen izgalmas volt számomra, mert egy alkotói feladat megoldásaként született, amivel a lap főszerkesztője bízott meg: egy századeleji, ismeretlen kerékpáros bajnok Fortepanra feltöltött fotójából inspirálódva kellett alkotnom.

Annak örömére, hogy ez a szerzői oldalam első bejegyzése, álljon itt a vers teljes szövege:

KETTEN EGY ÖREG HÁZBAN

Dudva fúrja át az egykori járdát,

csúcsa a lyukacsos ereszig ér fel.

Hatvan közös évet komposztáló porta

mutatja meg, hogy a sorsunk mit érlel,

s hogy a fedetlen kútmélyben tükrözött

arcunk sem más, mint csalángyökér ágya.

Kitartástól függ, hogy zsírszövettel,

vagy izomrostokkal táplált szerves trágya.

A verandán sűrű penészszag virágzik,

saját pincéjébe dől, omlik a konyha.

Álnok, részvéttelen bűvész az elmúlás,

és minden lakatlan ház a porondja.

A megsüllyedt plafon mintha hátunk nyomná,

annyira nehéz itt bent a létezés.

Fény kellene, meg némi friss levegő,

és kegyelem, de az máskor is kevés.

Félve nyitjuk ki a nagy diófa szekrényt,

hisz egy riadt patkány veszélyessé válhat,

de nem látunk mást, csak vállfára aggatott

dohos, kiszolgált, molyrágta ruhákat.

Ám az alsó fiók mélyén egy fénykép,

alatta pedig két sportérem pihen,

s mire a fotóval az ablakhoz érek,

felismerem magam a riadt férfiben.

Mert ő én vagyok, s az évek falán túlról

most hallom csak egyre dörömbölni őt,

és átkozni a hatalmas börtönét

kezdettől köröttünk ácsoló időt.

Jobb, ha nem kérdezem, minek mi értelme,

mert ez az üvöltés lehetséges válasz.

A sors számolgatja mellünkön a plecsnit,

és egy szekrényfiók számára beáraz.